Beleállni az erőmbe - boszorkányok lányai

A hétvégén egy meseszép kirándulás közben arról esett szó, hogy milyen fontos, és milyen nagy feladat felvállalni az erőt, ami bennünk lakik. Elviselni, hogy egyáltalán létezik. Elviselni, hogy ha megélem, akkor mások gondolni és mondani fognak róla valamit, akár értik, akár nem.

Elviselni, hogy nem tudok elrejtőzni vele, messzire fog világítani. Elviselni, hogy minden második lépéssel megszólal bennem a félelem, talán nem is az én életem idejéből, hogy nőnek és erősnek lenni veszélyes, talán az életembe kerülhet. Elviselni, hogy ez a hang nem fog azonnal elhallgatni, és mégis menni előre. Elviselni, hogy sodró lendülete van, hogy visz, és hogy nem mondja meg pontosan, hová. Elviselni, hogy a kiszámíthatóság helyett az önazonosság felé terel. Elviselni, hogy ha megélem, lesz, aki megijed tőle, lesz, aki földre borul előtte és lesz, aki ráismer általa a saját erejére- és hogy valójában egyik sem rólam szól. Elviselni, hogy az élet mélyebb, magasabb, színesebb, több, mint amit hittem róla.

Te tudod magadról, hogy erős vagy?