Forma és szabadság - kötéltánc az egyetem után

Január végén járunk, és én most kezdem talán-talán sejteni, érezni, hogy valami rendeződni kezdett bennem és a napjaimban, a munka, tánc, pihenés, magamra és másokra gondot viselés közötti hullámzásban. Nem, még mindig nem az önfeledt öröm az első, amit érzek a változásokkal szembesülve. Félni szoktam, legalább megszeppenni, hogy aztán apránként találjam meg a helyem az újban - ami megint fordulni fog egyet hamarosan, ilyen a természete. Káosz és rend, összevisszaság és struktúra. Tanulok táncolni vele.

Sokat segít, ha magammal viszem, hogy a Niában a formát és a szabadságot mindig együtt emlegetjük. Ahogy a tanárnőm mondja, minél inkább bennem van a forma, minél mélyebben elsajátítottam, annál nagyobb szabadság tud nőni belőle. Mindkettőre szükség van, egymás nélkül nem is léteznének. Igaz ez akkor is, ha a Nia alapmozdulatairól és a szabadtánc kreativitásáról beszélünk, de akkor is, ha jóleső ritmusú, élettel teli időbeosztást szeretnék teremteni magamnak, amiben helyet kap minden, ami fontos nekem, de van tér a váratlan csodának is.

Ezekkel táncolok hát, kötéltáncnak érződik sokszor - a keretek, a biztonságra való igényem, az ismerőshöz visszahúzó szívem... és a tágasság, az új lehetőségek, a változó körülmények között.

Forma és szabadság, szabadság és forma - őket viszem a zsebemben ezen a héten. És te?